2024 december
Ébredés az egyéni
öntudatban:
Az emberek a korai éveinkben sokan, sokszor hiszik, hogy mások tökéletesebbek,
mint amilyenek ők. Amikor ilyeneket gondol valaki, és a fejlődésének abban a
szakaszában van, hogy felépítse azt, akivé szeretne válni, képes átvenni másoktól
olyan viselkedésmintákat, és egyéb tulajdonságokat, amelyeket később, ha mégsem
szeretne olyan lenni, mégsem tud elengedni. Ilyen például az is, ahogy
gondolkodik valaki.
Az, ahogy gondolkodik valaki, meghatározza azt, akivé ő válhat. Ha olyan gondolkodásmintákat
követ valaki, ami nem egyezik azzal, amit ő érzékel a világból, és amit ő tud,
olyankor nem tud lépést tartani azzal, ami érdekelné őt, nem tud haladni a világ
dolgaival. Aki így él, mindig úgy érzi, hogy le van maradva a világ dolgairól.
Az egyéni öntudat minden emberrel együtt születik, de sokan elhagyják az életük
korai éveiben. Ezen a kurzuson visszanyerhetitek az egyéni öntudatotokat. Egyszerű
meditációkat fogok adni, amelyek rávezetnek arra, hogy milyen gondolkodásmódot
célszerű követnetek. A háttérmunkát, ami szükséges ahhoz, hogy visszanyerjétek
azt, amit korábban elengedtetek, megoldom. Ugyanis, amelyik részünk nem
fejlődik velünk, azt később nem lehet csak úgy visszavenni az életünkbe. Át
kell alakítani olyanná, hogy a mostani életetekben is hatékony, és számotokra
örömteli lehessen.
Ára: 70 000Ft/ fő
Decemberi tennivalók a jobb új év érdekében:
A december tele van olyan dátumokkal, amelyek bizonyos rituálékhoz
kapcsolódnak. Olyanokhoz, amelyek az ember életét szebbé, tökéletesebbé, és
gazdagabbá teszik a következő években. A legtöbb teendőt azonban senki nem
ismeri, mert nem terjedtek el a köztudatban.
Aki részt vesz ezen a kurzuson, megismerkedhet azokkal a minden évben elvégezhető
szertartásokkal, amelyek megsegítik, hogy sikeresebb legyen a következő éve,
mint amilyen az eddigi élete volt. Kérdezhettek is azokról a közismert rítusokról,
amelyeket mindenki ismer. Elmondom az őstudással kapcsolatos hátterüket, ha
megkérdezitek őket.
Ára. 45 000Ft/ fő
Képek, amelyek segítenek
meglátni azt, akik vagytok:
Azoknak ajánlom ezt a kurzust, akik nem tudják, hogy kik ők. Olyan képeket
fogok megosztani veletek, amelyeket nézve meglátjátok, hogy milyen az
egyéniségetek, mi az, ami csak rátok jellemző. Ahhoz, hogy ezt érzékeljétek,
megadom a szükséges segítséget a kurzus alatt. Ez azt jelenti, hogy a képek
nézése közben, nem fognak akadályozni benneteket azok a mindennapi érzetek, és
gondolatok, amelyek máskor nem hagyják, hogy meglássátok, amit szeretnétek.
Ára: 45 000Ft/ fő