2025 júniusi kurzusok
Június 2.-án, hétfőn kezdünk.
Kapcsolataink építése
Átváltani, egy magasabb minőségű verziónkra
A terveink, céljaink, és az álmaink véghezvitele
Mindegyik kurzus 3 hétig tart, ez idő alatt 3-4 naponta adok feladatokat. A feladatok, vagy gyakorlatok mindegyike a résztvevőkre lesz szabva. A leckék könnyen elvégezhetőek, és minden résztvevő számára hatásosak lesznek. Látó vagyok, így ez nekem nem okoz gondot.
2022-től az oldalon hagyom a korábbi kurzusokat, mert ha valaki szeretne korábbi témakörrel foglalkozni, megegyezünk, hogy milyen formában lehet kivitelezhető. Nem nagyon szoktam kétszer ugyanolyan kurzust tartani azért, mert szeretem a megújulást, és a haladást.
Jelentkezni a Fb-on, vagy a leidecker.helga@gmail.com címen lehet.
Kapcsolataink építése
Az éteri rendszerekben léteznek olyan energiamezők, amelyek a
hátterünkben segítik, illetve gátolják azt, hogy hogyan alakulnak a
kapcsolataink. Azok az energiamezők, amelyek felelősek azért, hogy mennyire
leszünk nyitottak egy kapcsolatra, bezárulnak úgy 30 éves korunk körül. Ezeket
újra aktiváljuk, és megoldjuk azt, hogy még jó ideig, úgy 10 évig alkalmasak legyenek
arra, hogy új lehetőségeket fedezhessünk fel másokban.
A feladatok, amelyeket adok, mind könnyen elvégezhetőek lesznek, a feladatok
hátterét elő fogom készíteni. Bárkit, aki úgy gondolja, hogy szeretné, ha újra
érdekesnek találná az embereket, várom szeretettel ezen a tanfolyamon.
Ára: 55 000Ft/ fő
Átváltani, egy magasabb minőségű verziónkra
Mindenkiben több lehetőség létezik arra vonatkozóan, hogy ő
ki lehet. Van, hogy jobb, illetve van, hogy rosszabb formában vagyunk. Amikor
úgy érezzük, hogy jól helytállunk az életünkben, olyankor az energetikai
hátterünkben úgy állnak össze a részeink, hogy egymást erősítik, támogatják az
összetevőink. Máskor hiba csúszik a rendszerünkbe, és emiatt nem tudunk úgy
helytállni az életünkben, mint ahogy szeretnénk. Emiatt elveszíthetjük a
lendületünket, a jó hangulatainkat, és ez kihat a távolabbi jövőnkre is, mert
egy lefele vezető spirálba kerülünk. A jövőnk minősége sok mindenen múlik, de
leginkább azon, hogy mi, hogyan tudunk helytállni a mindennapokban.
A kurzus alatt olyan feladatokat fogok adni, amelyek mindegyike segíti az
emberi lényetek hátterének az optimalizálását. A feladatok egyszerű meditációk
lesznek, bárki könnyen elvégezheti őket. A kurzus után érezhető lesz a
változás.
Ára: 65 000Ft/ fő
A terveink, céljaink, és az álmaink véghezvitele
Léteznek bennünk alkotóelemek, amelyek képesek észlelni azt, hogy mi az, amit ha az életünkbe beleillesztünk akkor boldogabbak, sikeresebbek, erősebbek, szebbek leszünk, vagy akár más előnyhöz jutunk. Az, hogy mit kell tennünk, gondolat formájában szokott megjelenni. Van, hogy érzések is társulnak a gondolathoz, és akár egy eszmefuttatás is, amelyben meglátjuk tisztán, hogy miért, és hogy lesz a legjobb nekünk elérni azt a bizonyos célt. Sokszor viszont, akár még aznap elfeledkezünk arról, amit világosan láttunk a belső érzékelésünkkel. Ennek az az oka, hogy mások, akik körülöttünk léteznek, képesek magukhoz vonzani azokat az életenergiákat, amelyek a fejlődést, és az előre jutást támogatják.
A kurzus alatt olyan védelmi rendszert fogunk kidolgozni, amely megvédi az álmaitokat, terveiteket attól, hogy a semmibe vesszenek. A feladatok hátterét gondosan, és személyre szólóan elő fogom készíteni, így nektek csak egy-egy meditációt kell majd feladatonként elvégeznetek. Bárki könnyedén megfogja tudni tenni, amit szükséges.
Ára: 70 000 Ft/ fő
2025 májusi kurzusok
Lépések önmagunkért
Léteznek olyan gyakorlatok, amelyek megnyitják a tudatot,
továbbá megsegítik a testünket, hogy regenerálódni tudjon. Ezen a kurzuson
olyan gyakorlatokat fogok megosztani veletek, amelyek mindegyike benneteket fog
támogatni az életetek során. Mindegyik gyakorlatot egész életetekben tudjátok
használni.
A feladatok egyszerűek lesznek, nem kell rendelkeznetek az elvégzésükhöz
semmilyen előképzettséggel. Csak a figyelmetekre lesz szükség a gyakorlatokat
elvégzésénél.
Ára: 65 000Ft/ fő
Az életutunk, mint lehetőség
Az életutunk adott, de nem mindenki él azokkal a számra előre megírt lehetőségekkel, amelyek rá várnak. Aki nem veszi észre, vagy figyelmen kívül hagyja azokat az élete nyújtotta útvonalakat, amelyek megnyílhatnak előtte, ha megtesz bizonyos lépéseket, annak hiába van esetleg szép életútja, mégsem fog az beteljesülni. Rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki abból, amit az élet elénk tár.
Ezen a kurzuson olyan régi beidegződéseket fogunk átírni, amelyekkel minden ember rendelkezik. Ugyanis nem a tudatunkkal döntöttünk úgy, hogy nem leszünk elég éberek, és tudatosak ahhoz, hogy az életünkből kihozzuk azt a lehetőséget, amely az életutunkból fakad. Programok sorozatait vesszük magunkhoz, még a születésünk előtt, hogy emberként létezhessünk.
A gyakorlatok, amelyeket el fogtok végezni a kurzus során, mind rávezetnek majd arra, hogy az előttetek álló, életutatok által elétek vezetett lehetőségekkel éljetek. A háttérmunkát elő fogom készíteni mindenkinél, így a gyakorlatokat könnyen, egyszerűen fogjátok elvégezni.
Ára: 70 000Ft/ fő
Átállni egy másik valóságba
Az életünk pályája több olyan dimenziót is rejt magában, amelyek nem alapvetőek. Vagyis, mindenki rendelkezik olyan lehetőségekkel, amelyeket még befogadhat az életébe, illetve, amelyektől akár, megszabadulhat. Ezek a dimenziók, amelyeket vagy bevezetünk az életünkbe, vagy kivezetünk, mind befolyásolják az élethez való hozzáállásunkat, a hangulatainkat, a másokhoz való hozzáállásunkat, illetve az ízlésünket, és még sok minden mást. Ezen a kurzuson olyan gyakorlatokat fogtok elvégezni, amelyek mindegyike lehetőséget ad nektek arra, hogy átálljatok más, számotokra jobb dimenziókra. Ezt, picit úgy lehet elképzelni, mint amikor egy rádióadót próbálunk befogni. Megvannak azok a szegmensek, amelyek támogatnak bizonyos reakciókat bennetek. A gyakorlatok egyszerűek lesznek, mindent előkészítek számotokra ahhoz, hogy zökkenésmentesen haladjatok azzal a feladattal, amit vállaltok, ha szeretnétek megváltozni ilyen téren.
Aki érzi magában, hogy nem a maximális teljesítményét éli önmagával szemben, azt várom szeretettel ezen a kurzuson.
Ára: 70 000Ft/ fő
2025 áprilisi kurzusok
Életünk tere:
Létezik egy tér körülöttünk, amely behatárolja azt, hogy milyen irányokba,
és milyen messzire haladhatunk az életünkben a kiteljesedésünket illetően. Ez a
tér, már a születésünk előtti időben velünk van. Léteznek irányok, amelyek
olyan szinten el vannak fedve előttünk, hogy eszünkbe sem jut, hogy esetleg
tegyünk valamit annak érdekében, hogy megnyilvánuljunk új utakon.
Ezen a kurzuson megváltoztatjuk azt, amit szükséges, ahhoz, hogy megnyíljanak azok a lehetőségek is, amelyekben örömötöket találjátok, de eddig rejtve voltak előttetek. A feladatok egyszerűek lesznek, a háttérmunkát én fogom elvégezni.
Elsősorban azoknak ajánlom ezt a kurzust, akik érzik, hogy több van bennük, mint amit megélnek a mindennapokban.
Ára: 70 000 Ft.
Elképzeléseink a
múltban:
A korábbi álmodozásaink, terveink, azokban a pillanatokban, amikor
alkalmasak voltunk arra, hogy a jövőnkbe beleavatkozzunk, most is hatnak arra,
amit élünk. Akkor is, ha már nem felelnek meg a jelenlegi életünkben a kívánságainknak,
a lehetőségeinknek, a terveinknek, vagy, ha részleteiben, akkor nem láttuk mindazt,
amit most már tudunk. Ezek a korábbi ráhatások az életünkre, erőteljesebben
hatnak, mint a mostani énünk. akkor is, ha most már tisztábban látunk. Megeshet,
hogy valaki azért nem találja a komfort érzetét a párkapcsolatában, mert
korábban más elképzelései voltak arról, hogy milyen együtt élni valakivel; vagy
a munkáját nem tudja olyan módon végezni, ami örömöt okozna neki. Gyermekként
sok mindent másként képzelünk, mint ahogy a jövőben alakul.
Ezen a kurzuson átnézzük a korábbi hatásaitokat, amelyekkel az életetekre jelenleg károsan hattok, és kijavítjuk azokat. Mindenkinek vannak ilyenek az életében.
Ára: 70 000 Ft.
Belső lenyomat:
Minden emberben létezik egy olyan energetikai háttér, amely mindent rögzít,
amit valaha az illető érzékelt. Ez lehet álom, képzelet, vagy a valóságnak az a
része, ahogy látta akkor az adott személy. Vagyis, nem feltétlenül a valóság
az, amit rögzítve van, hanem az, amit érzékelünk.
Ez a lenyomat mindig hat ránk is, és mindenkire, akivel találkozunk. A kisugárzásunk által hat másokra, és így, mások reakcióin keresztül visszahat ránk; valamint a lenyomat, a gondolataink, és a tetteink által hat a jövőnkre, és minden másra, ami általunk jön létre, még ha árnyalatnyi részünk is van abban.
Megesik, hogy valakit egy ilyen lenyomatban jelenlévő impulzus tart vissza akár attól, hogy jó kedve legyen, vagy megélje a boldog perceket, esetleg, hogy létrehozzon valamit, amit szeretne. Sok mindenre hatnak az életünkben a lenyomatban eltárolt információk.
Ezen a kurzuson a belső lenyomatokkal fogunk foglalkozni.
Ára: 70 000 Ft.
2025 márciusi kurzusok
Élet térkép:
Mindenkihez, aki a Földön létezik, tartozik egy lenyomat, amely az életének
a fordulópontjait tartalmazza. Ezek a pontok lehetnek olyanok, amelyek örömmel,
és új kilátásokkal gazdagítják azok életét, akik érintettek, illetve olyanok is
lehetnek, amelyek szegényítik az érintetteket. Ezek a fordulópontok nem csak
azoknak az életében számottevőek, akiké az adott változás, hanem mindig érinti
azokat is, akik az illető környezetében élnek.
Ezen a kurzuson átírjuk azokat a pontokat az életetekben,
amelyek számotokra nem kedvezőek. A feladatok egyszerűek lesznek, a feladattal
járó beavatkozást én fogom elvégezni, de ti adjátok meg a kereteket.
Ára: 70 000Ft/ fő
A hétköznapok
rendszere:
Mindenki életében létezik egy dinamika, amellyel az élete feladatait oldja
meg. Nem csak azokat, amelyekről a tudatos szinten tudomása van, hanem azokat
is, amelyek az éteri rendszereinkben vannak. Ha sikeresek vagyunk mindennek a
megoldásában, ami a feladatunk, akkor a hangulataink is kiválóak lesznek. Ha
eltékozoljuk az energiáinkat, és nem azokra az előttünk álló megoldásra szoruló
ügyeinkre figyelünk, amelyek a lelkünk szerint is a legfontosabbak; akkor
mindig lesz egy hiányérzetünk, amikor arra gondolunk, hogy a legjobb úton haladunk-e.
Ezen a kurzuson olyan meditációkat fogok adni nektek,
amelyek mindegyike segít elrendezni bennetek azt, hogy a helyes sorrend kialakuljon
bennetek az ügyeiteket illetően. A kurzus után öntudatlanul is ahhoz lesz elsősorban
kedvetek, amivel a lelketek is egyetért. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogjátok
szeretni azt, amiben korábban az örömötöket találtátok. Inkább csak
átrendeződnek bennetek bizonyos részeitek, és lesz, amit félretesztek, nem
látjátok sürgős feladatnak, és lesz, amit előre vesztek az ügyeitek
intézésében. Talán többet pihentek ez után, vagy több időt töltötök azok
társaságában, akiket szerettek. Mindenkinél más lesz az eredmény.
Ára: 70 000Ft/ fő
Az életterünk
távolabbi pontjai:
Ez a kurzus azoknak szól, akik kutatják a mélyebb jelentőségét annak, hogy
élnek. Olyan információkat fogok megosztani veletek ezen a kurzuson, amelyek
túlmutatnak a hétköznapi ember énjén. Mindenki rendelkezik azokkal a
rendszerekkel, amiket említek majd, csak a legtöbben nem tudnak róluk, vagy azt
nem tudják, hogy mihez kezdjenek azokkal az őket érő hatásokkal, amelyek elérik
őket. Ez a kurzus lehetőséget ad, hogy mélyebben megismerjétek magatokat, és a
működéseteket. Rajtunk áll, hogy használjuk ezeket a részeinket, vagy
megmaradunk a mindenki számára ismert hiedelmeknél.
Ára: 70 000Ft/ fő
2025 februári kurzusok
Érzékelés odaátról
Aki érzékeli az odaáti világot, az kapcsolódik is ahhoz. A
kapcsolódás több okból is alakulhat. A feladat, amely az érzékeléssel jár,
általában nem egyértelmű azok számára, akik különféle odaáti alakzatokat,
jelenléteket, vagy mást, érzékelnek. Hogy mihez kezdjetek azzal, amit észletek
az odaáti világból, abban segít ez a kurzus. 7 olyan gyakorlatot fogok nektek
tanítani, amelyek segítségével a hasznotokra tudjátok majd fordítani azt, ami elér
benneteket abból a világból, amely a legtöbb ember számára láthatatlan.
Azoknak ajánlom ezt a kurzust, akik látnak, érzékelnek olyat, amit más nem
láthat. A módszerek, amelyeket átadok, az egész életetekben használhatóak
lesznek, és kimerítik azokat a lehetőségeket, amelyek jelenleg lehetséges
megoldások arra, ami megjelenik előttetek.
Ára: 70 000Ft/ fő
Találkozás azzal a részünkkel, amely a születésünknél volt jelen.
A születésekor mindenki, még más energiák összetétele, mint
amilyenné később válik. Léteznek olyan részeink, amelyeket csak 3 napos
korunkig használunk. Ezek azok a részeink, amelyek nélkül nem tudnánk itt a
földi légkörben megragadni. Viszont, csak kevesen használják ki mindazt a
lehetőséget, amelyeket ezek a részek nyújtani tudnak nekünk.
Ezen a kurzuson aktivizálni fogjuk azt a részt bennetek, amely a születésetek
után 3 napig volt jelen bennetek, és megteszünk minden lehetséges lépést, amely
elmaradt a múltban, hogy olyan teljes életet élhessetek, amely az érzékelésen
alapszik, és a hozzátok rendelt dimenziók lehetőségeit aknázza ki.
Azoknak ajánlom ezt a kurzust, akik érzik magukban, hogy amikor az első három
napjukat élték itt a Földön, nem éltek minden lehetséges lehetőséggel, amely
számukra nyitva állt. Elárulom, hogy ha körbenézek a világban, senkit nem
látok, aki akkor, abban az állapotban, amikor megszületett, lépett volna
ezekben az irányokban. Ha elvégzitek ezt a kurzust, utána nagyobb önbizalmatok
lesz, és tisztábban látjátok majd azt, ami körülvesz a világban.
Ára: 70 000Ft/ fő
Élet az odaáti világon
7 olyan információt fogok megosztani veletek ezen a kurzuson,
amelyek mindegyike valamelyik odaáti világban történik, és hat ránk. Mindegyik
olyan ismeret lesz számotokra, amelynek hasznát tudjátok majd venni az
életetekben. Például, megtudhatjátok, miért érdemes korán ébredni, milyen
hatások érnek el ilyenkor, vagy mi történik éjszaka velünk. Kérdéseket is
feltehettek, ha van valami, amit nem értetek a világban.
Ára: 45 000Ft/ fő
2025 januári kurzusok
Mások viselkedéséből öntudatlanul átvett reakcióink
Léteznek bennünk olyan, számunkra természetes reakciók,
amelyek észrevétlenül ragadtak ránk, de nem emelik az életünk minőségét, hanem
rontanak rajta. Ezek azok a mechanizmusaink, amelyeket átvettünk másoktól, és
anélkül alakultak ki bennünk, hogy megkérdőjeleztük volna a helyességüket.
Ilyen például, amikor valaki öntudatlanul elutasítja az őt elérő lehetőségeket,
vagy anélkül vállal el számára terhes feladatokat, hogy átgondolná a
vállalásának a helyességét. Ezeket a bennünk lévő reakciókat nehéz
észrevennünk, mert természetesek számunkra. Ösztönösen cselekszünk, amikor
megjelennek.
Ennek a kurzusnak a keretében megkeressük azokat a bennetek lévő reakciókat,
amelyek nem szolgálják a boldogulásotokat, és átkódoljuk, amit szükséges, hogy
a jövőben tökéletesebben tudjátok élni az életeteket. A feladat legnagyobb
részét én fogom elvégezni, mert bonyolult rendszerekhez kötődnek az ilyen
reakciók, de a gyakorlatok, amelyeket adok, segíteni fognak abban, hogy a
tudatos szinten is szembesülhessetek azzal, ami visszatartó erővel hat rátok,
vagy esetleg lesiklat az életpályátokról.
Ára: 70 000Ft/ fő
Tükörmágiák
Energetikai szinten a tükör mindig különlegesnek számít, de erről, majd a kurzus során fogok többet mondani. Valamint, a 3 hét alatt 7 olyan technikát fogok veletek megismertetni, amelyek mindegyike valamilyen módon a tükör lehetőségeit kihasználva segít majd nektek abban, amiben szeretnétek. A technikák később is használhatóak lesznek, nem csak a kurzus ideje alatt.
Ára: 70 000Ft/ fő
Hangolódás az újévi energiákra
Minden évben új energiák érkeznek a Földre, amelyek segítik a változást, a haladást, és a fejlődést. Ennek a kurzusnak a keretében azokra az energiákra fogunk hangolódni, amelyek újonnan érkeznek az életünkbe, hogy sikeresebbek lehessünk. Nem lesznek nehéz feladatok, de odafigyelést igényelnek.
Ára: 45 000Ft/ fő
2024 december
Ébredés az egyéni
öntudatban:
Az emberek a korai éveinkben sokan, sokszor hiszik, hogy mások tökéletesebbek,
mint amilyenek ők. Amikor ilyeneket gondol valaki, és a fejlődésének abban a
szakaszában van, hogy felépítse azt, akivé szeretne válni, képes átvenni másoktól
olyan viselkedésmintákat, és egyéb tulajdonságokat, amelyeket később, ha mégsem
szeretne olyan lenni, mégsem tud elengedni. Ilyen például az is, ahogy
gondolkodik valaki.
Az, ahogy gondolkodik valaki, meghatározza azt, akivé ő válhat. Ha olyan gondolkodásmintákat
követ valaki, ami nem egyezik azzal, amit ő érzékel a világból, és amit ő tud,
olyankor nem tud lépést tartani azzal, ami érdekelné őt, nem tud haladni a világ
dolgaival. Aki így él, mindig úgy érzi, hogy le van maradva a világ dolgairól.
Az egyéni öntudat minden emberrel együtt születik, de sokan elhagyják az életük
korai éveiben. Ezen a kurzuson visszanyerhetitek az egyéni öntudatotokat. Egyszerű
meditációkat fogok adni, amelyek rávezetnek arra, hogy milyen gondolkodásmódot
célszerű követnetek. A háttérmunkát, ami szükséges ahhoz, hogy visszanyerjétek
azt, amit korábban elengedtetek, megoldom. Ugyanis, amelyik részünk nem
fejlődik velünk, azt később nem lehet csak úgy visszavenni az életünkbe. Át
kell alakítani olyanná, hogy a mostani életetekben is hatékony, és számotokra
örömteli lehessen.
Ára: 70 000Ft/ fő
Decemberi tennivalók a jobb új év érdekében:
A december tele van olyan dátumokkal, amelyek bizonyos rituálékhoz
kapcsolódnak. Olyanokhoz, amelyek az ember életét szebbé, tökéletesebbé, és
gazdagabbá teszik a következő években. A legtöbb teendőt azonban senki nem
ismeri, mert nem terjedtek el a köztudatban.
Aki részt vesz ezen a kurzuson, megismerkedhet azokkal a minden évben elvégezhető
szertartásokkal, amelyek megsegítik, hogy sikeresebb legyen a következő éve,
mint amilyen az eddigi élete volt. Kérdezhettek is azokról a közismert rítusokról,
amelyeket mindenki ismer. Elmondom az őstudással kapcsolatos hátterüket, ha
megkérdezitek őket.
Ára. 45 000Ft/ fő
Képek, amelyek segítenek
meglátni azt, akik vagytok:
Azoknak ajánlom ezt a kurzust, akik nem tudják, hogy kik ők. Olyan képeket
fogok megosztani veletek, amelyeket nézve meglátjátok, hogy milyen az
egyéniségetek, mi az, ami csak rátok jellemző. Ahhoz, hogy ezt érzékeljétek,
megadom a szükséges segítséget a kurzus alatt. Ez azt jelenti, hogy a képek
nézése közben, nem fognak akadályozni benneteket azok a mindennapi érzetek, és
gondolatok, amelyek máskor nem hagyják, hogy meglássátok, amit szeretnétek.
Ára: 45 000Ft/ fő
2024 november
A füstölők használata:
A füst, mint körülöttünk lévő teret betöltő, illetve kitöltő anyag, mindig
hat a jelenünkre, és ezért a jövőnkre is.
Különféle füstölők hatásairól fogok írni, amelyeket ha tudatosan
használtok, meg fog mutatkozni az életetekben a hatása.
Írni fogok olyan, a hétköznapi konyhában megtalálható növényekről is, amelyeket
anélkül használhattok, hogy meggyújtanátok őket. Megadom a módját, hogy mit,
mikor, és hova érdemes elhelyeznetek.
Minden alkalommal, amikor közzéteszek egy megosztást ezen a kurzuson, leírok
mindent, amit érdemes tudni arról a növényről, amiről szó lesz. Olyan
információkat adok, amelyeket máshol nem olvashattok, és egy háttérmunkát is
végzek minden jelentkezőnél, amely megoldja, hogy ha van is nálatok valami, ami
miatt nem működnének ezek a praktikák, akkor is sikerüljenek.
Aki jelentkezik erre a kurzusra, olyan értesüléseket kap, amelyeket viszont tilos tovább adni. Ha mégis elárulná valaki a kapott információkat, azok nem lesznek már hatásosak. Ezt csak így adhatom át nektek, ugyanis szabályok kötik azokat, akik bele látnak ezekbe az információkba; és az ő felelősségük, hogy mit kezdenek azzal. A legtöbb praktikát, amit most megosztok veletek ezen a kurzuson, ártó szándékkal is lehet használni, ezért van szükség erre az óvintézkedésre.
Ára: 50 000Ft/ fő
Történelmi események,
amelyek hatnak ránk:
Léteznek olyan, a jövőt meghatározó események a múltban, amelyek
folyamatosan hatnak minden emberre. Akkor is, ha nem tudunk arról, mi történt.
Ismételjük azt, amit az emberiség tükrében látnunk kell. Ilyen okokból
kifolyólag nem találjuk a tartós boldogságot, azt, ami igazán érdekel
bennünket, vagy talán a hétköznapokban érnek el olyan hangulatok, amelyeknek
jobban örülnénk, ha nem lenne helye az életünkben.
A kurzus alatt 7 ilyen, minden embernek az életét meghatározó eseményt fogok
leírni, és segítek, hogy rátok ezek többet ne hassanak. Az energiamunka, ami
ezzel jár, főként az én feladatom lesz; mert bonyolult rendszereket érint. Számotokra
inkább érdekes, és elgondolkodtató történetek olvasása lesz ez a kurzus, ha
jelentkeztek.
Ára: 70 000Ft/ fő
Magasabb szintre lépni
Az a részünk, amelyik megéli az életét, mindig valamilyen hangulatban
létezik. Van, hogy jobban érzi magát, van, hogy rosszabbul. Viszont létezik egy
alaphangulat, amely megadja azt a pontot az életünkben, ahonnan jobbá, illetve
rosszabbá válhat a közérzetünk.
Ezen a kurzuson 7 olyan meditációt fogok átadni nektek, amelyek mindegyike abban
segíti, hogy ahhoz képest, amilyen az alaphangulatotok a mindennapokban, jobban
érezzétek magatokat folyamatosan. Ha jobban érzitek magatokat, könnyebb, és
kellemesebb megtenni bármit, amit szeretnétek, és több lehetőség is adódik az
életetekben. Ezen felül mások is jobban fogják élvezni a társaságotokat, mert
ki ne szeretne jó hangulatú emberekkel együtt lenni.
Ára: 70 000Ft/ fő
2024 október
Az idegenek köztünk
élnek
Bármilyen furcsán hangzik ez a kijelentés, aki érzékeli az emberek lelkét,
lényét, szellemiségét, az érzi azt, hogy nem mindenki olyan ember közöttünk,
mint amit az emberekről gondolunk. Vannak, akik nem rendelkeznek emberi
tulajdonságokkal, mégis emberi bőrben léteznek közöttünk. A különbség köztük, és
köztünk, az emberiesség hiánya, és egyéb olyan tulajdonságok jelenléte, amelyek
felfoghatatlanok számunkra.
Ezen a kurzuson nem az egyéni fejlődésetekben segítek, hanem információkat
osztok meg veletek arról, hogy kik olyanok, mint amit leírtam. Persze, tudom,
az információ maga is fejlődéshez vezet, csak ez most nem a szokásos módon
történik.
A kurzus során olyan információkhoz juttatlak benneteket, amelyek segítenek
majd abban, hogy miről ismerhetitek fel az ilyen embereket, és mit tudtok
kezdeni azzal, amit elárok nektek.
Ára: 65 000Ft./ fő
Bárki lehet bárki?
Avagy, kivé válhatunk.
Vannak, akik abban hisznek, hogy akárkivé válhat bárki az életében. Persze,
bizonyos korlátokon belül. De mi az, ami a korlátainkat megszabja, és mi az,
ami utat enged bizonyos irányokba?
A titok bennünk rejlik. Abban, aki a lényünk, és az, amit engedünk, hogy hasson
ránk. A kurzus alatt azokat az öntudatlanul használt rátok ható mechanizmusokat
fogjuk megkeresni, és átalakítani, amelyek nem hagyják, hogy előjöjjön az belőletek,
ami a bensőtökből jön, és örülnétek, ha megjelenne.
Nem mindenki születik kiváló festőművésznek, vagy zongoristának, de aki
őstehetség valamiben, az megjelenhet az életében akkor is, ha nem képezte magát
korábban. Akkor például, ha festőművésznek kellett volna lennie, és nem tanult
soha technikákat, még lehet olyan, aki képzettség nélkül fest olyan képeket,
amelyek mások számára meghatározóak lesznek. Vagy, ha nem lett zongoraművész,
és nem is tud zongorázni, lehet olyan ember, akik érti, és érzi a művészetnek
ezt az ágát; és ha olyan művészeket hall, aki tényleg tehetséges, elérheti
azokat a magaslatokat lelkileg, amire mások nem képesek.
Létezik még sok irány, amely az emberekbe van kódolva. Ha úgy érzed, hogy te is
olyan tehetség vagy, aki nem lett idejében felfedezve, itt a helyed.
Megtaláljuk, hogy mi az, amiben az eredetedből kifolyólag tehetséges vagy, és
onnantól tudatosan is képes leszel képezni magad, vagy csak élvezni azt, amihez
rendkívüli képességed van.
Ára: 70 000Ft./fő
Energetikai vonzás
5/5 – az álmaink bevonzása
Vannak terveink, vannak álmaink, és léteznek pillanatnyi elvárásaink a
világtól. Az, hogy ezek hol születnek, rejtély mindenki előtt általában.
Azonban nem mindegy, hogy hol, miből keltek számunkra megnyilvánulóvá ezek az
irányok annyira, hogy vezessenek minket. Nem minden álmot érdemes követni, de
vannak olyan tervek, amelyek az életünket hivatottak megváltoztatni.
A most elérhető kurzuson megkeressük azokat a lehetőségeiteket, amelyek talán
meg sem jelentek az ötleteitek között, mégis előre visznek benneteket az
életetekben.
A lehetőségeitekhez az utat is kitisztítjuk, hogy ne legyen
semmi, ami a megvalósulását az életetek háttérben akadályozná.
Ára: 70 000Ft. /fő
2024 szeptemberi kurzusok
Átalakulni
önmagunkká:
A legtöbb ember az életében nem csupán önmaga, hanem sok, tőle idegen energiamező,
és önmaga energiáinak a keveréke. Amikor önmagunk vagyunk, a közérzetünk képes megfelelően
tükrözi számunkra azt, ahol tartunk az életünkben. Amikor például rossz a
kedvünk, tudhatjuk, hogy valamit nem megfelelő módon végzünk, vagy végeztünk az
életünkben, amelynek érdemes utánanéznünk, és elrendezni azt. Talán valami
apróságról van szó, de a lényünknek fontos, hogy az rendben legyen. Ha önmagunk
vagyunk, ilyenkor elég egy picit gondolkodnunk azon, hogy vajon mit
felejthettünk el, vagy mit tettünk másként, mint ahogy számunkra az megfelelő.
Az, aki önmaga, mindig tudja, hogy mit miért érdemes tennie, még ha nem is
tudja pontosan megmagyarázni azt. Rendelkezik egy belső iránytűvel, amely képes
megmutatni, a számára helyes irányt.
Az energiapályák, -mezők, és minden más, ami bennünket képez, ha nem egy
irányból érkeznek, összezavarnak az életutunk, a közérzetünk, és a
lehetőségeink szempontjából, valamint nem vezetnek sehova.
Aki szeretne önmaga lenni, azt várom szeretettel ezen a kurzusomon.
Ára: 70 000Ft/ fő
Eljutni oda, ahol
magasabb szemszögből tudjátok szemlélni a világot:
Azoknak ajánlom ezt a kurzust, akik az életükben, bizonyos esetekben
nem tudnak elvonatkoztatni attól, ami éri őket. Felzaklatják apróságok, illetve
nem tudják magukat túltenni bizonyos helyzeteken.
Gyakran, amikor valaki nem tud magasabb szemszögből figyelni, elveszik. Azért
veszik el, mert beleveszik azokba a részletekbe, amelyeket ismer, és megérintik
őt. Amikor tágasabb perspektívából szemléli ugyanazt, kiderülhet, hogy talán
teljesen más történik, mint amit hisz. Megláthatja a rejtett üzenetét annak,
ami érdekli őt.
A feladatok egyszerűek lesznek, és ha lesz személyes élményetek a kurzus során,
azt akár privát üzenetben megbeszélhetjük.
Ára: 45 000Ft/ fő
Azok, akik minden nap fáradtan ébrednek, és nappal sem érzik magukban azt a vitalitást, amit szeretnének megélni, általában elvesztek egy részükkel energetikailag. Vagyis, jelenleg hiányzik belőlük valami, ami képes őket feltölteni energiákkal.
Aki úgy érzi, hogy ilyen helyzetben van, és jelentkezik erre a kurzusra, annak megoldom ezt a problémáját. Lesznek gyakorlatok is, amelyek segítenek a haladásban, és amelyeket később is lehet használni, viszont amikor sok évnyi lemaradása van valakinek abban, hogy ezeket a részeit elrendezze, nem elég a hétköznapi meditáció.
Azt, amit keresünk, pontosan úgy fogom elrendezni, hogy azután ti tegyétek oda, ahol számotokra, a ti megítélésetek szerint a legjobb helye van. Vagyis, aki jelentkezik, annak megspórolok sok évnyi munkát ebben a munkamenetben. Az, hogy elrendezzétek később, amit szükséges, nem okoz majd senkinek gondot, mert pontosan le fogom írni, hogy mit tegyetek majd, amikor eljön ideje lesz.
Ára: 70 000Ft/ fő
2024 augusztusi kurzusok
A bennünk lévő különlegességek
felfedezése:
Ez a kurzus segít azoknak, akik nem találják magukban a jó tulajdonságaikat.
Azoknak ajánlom, akik nem találják magukban azt, amit tisztelni, és szeretni
tudnának.
Ára: 45 000Ft/ fő
Konfliktuskezelés:
Ez a kurzus abban segít nektek, hogy a konfliktusok kialakulását elkerüljétek,
illetve ha elkerülhetetlen, akkor olyan módon tudjátok kezelni a kialakult
helyzeteket, hogy ne sérüljetek benne.
Aki szereti a békés elintézési módját megtalálni az ügyeinek, annak ajánlom ezt
a kurzust.
Ára: 70 000Ft/ fő
Energetikai vonzás 5/3 – előre menetel
A kurzus alatt olyan területekre fogunk hatni bennetek, amelyek segítik,
hogy ne hátráltassátok magatokat sem a karrieretek területén, sem a
magánéletetekben, sem máshol, ahol érvényesülni szeretnétek.
Azoknak is ajánlom ezt a kurzust, akinek önbizalom hiányuk van, mert a
megnyilatkozás, szereplés, megjelenés is ebbe a témakörbe tartozik.
A feladatok egyszerűek lesznek, de pont ott hatnak majd, ahol szükséges. Bárki
könnyen elvégzi majd őket.
Ára: 60 000Ft/ fő
2024 júliusi kurzusok
Életterünk
láthatatlan jelenléteinek hatásai:
Létezik körülöttünk egy olyan világ, amelyet nem mindenki észlel, de
mindenkire hatással van. Ez a tér olyan energetikai mezőkből álló jelenség,
amely több olyan dimenzióval van kapcsolatban, amely nem a mi életterünkből való,
viszont hatással van a jövőnkre, és befolyásolja az életterünket. Folyamatosan
hat ránk, de nem mindig egyformán. Számít, hogy hol vagyunk éppen, vagy kivel,
esetleg milyen más energiák vannak még jelen mellettünk, amelyek befolyásolják
a hatását.
A kurzus alatt olyan ismereteket fogok közölni veletek, amelyek segítségével a magatok
javára fordíthatjátok ennek az odaáti világban lévő térnek a hatásait.
Előképzettségre nincs szükség, mindent egyszerűen fogok leírni.
Ára: 45 000Ft/ fő
Energetikai
blokkok megoldása:
Akinek blokkolva vannak bizonyos célok az életében, az csak nagy küzdelmek árán
tudja elérni azokat a terveit, amelyek az életének az akadályoztatott
területekeit érintik. Ilyen, amikor valakinek könnyen elérhető akár egy
kinevezés, vagy előléptetés, másoknak viszont bármit is tesznek, nem történik
meg az életében.
Az életetek blokkjait 7 lépésben fogjuk megoldani. A feladatok egyszerűnek
fognak tűnni, de nem lesznek azok. Nagy területet szükséges elrendezni ahhoz
körülöttetek, hogy ezek a blokkok megoldódjanak. Fontos, hogy nem kioldani
fogjuk őket, mint ahogy sokan teszik; mert az talán megoldja azt, ahol elakadás
van, de más területeket az életetekben összezavar, és később akár több, vagy
nagyobb kaliberű baj érhet.
Egy embernek általában 8-10 olyan korlát van az életében, amely kihat a
jövőbeni terveire. Ezeket fogjuk megtalálni, és megoldani. Előképzettségre
nincs szükség, akinek kell, segítek.
Ára: 70 000Ft./ fő
Energetikai vonzás
5/2 – erősségeink:
Ez a kurzus nem kapcsolódik az előző 5/1-es tanfolyamhoz, bárki jelentkezhet.
Az egyedüli oka annak, hogy sorozatban jelennek meg ezek a kurzusok az, hogy
mindegyik a vonzást segíti, illetve az akadályokat hárítja bizonyos témakörökben.
Ez a tanfolyam azokat a lehetőségeiteket fogja erősíteni, amelyek eddig kevésbé
tudtak megmutatkozni a mindennapokban. Ezek lehetnek akár egyszerű
tulajdonságok, mint például a figyelem, vagy a beszélgetések közben lévő
türelem, hogy másokat végig hallgassatok. Fontos tudnotok, hogy csak azt lehet
erősíteni mindenkiben, ami már jelen van, tehát olyan tulajdonságokat,
amelyekkel egyáltalán nem rendelkeztek, ezen a kurzuson nem fogunk foglalkozni.
Azoknak ajánlom ezt a kurzust, akik úgy érzik, hogy nem tökéletesen képviselik
magukat az életünkben, pedig tudják, hogy min kellene változtatniuk, de eddig
nem sikerült nekik.
Ára: 45 000Ft/ fő
2024 júniusi kurzusok
A félelmek üzenetei,
kezelése:
A bennünk megjelenő félelmek mindig figyelmeztetések számunkra, hogy
valamit meg kell oldanunk a hátterünkben, hogy később ne érjen nagyobb baj.
Sokan azt hiszik, hogy a félelmeket ki kell oldani, mert azzal elérik a stressz
mentes életet, de ez valójában olyan, mint amikor valaki kikapcsolja az
érzékelőit, hogy ne kelljen tudomást vennie arról, ami a jövőben készülődik, és
megoldható lenne a baj elkerülése. Létezik bennünk egy rendszer, amely képes
felmérni mindazt, amire hatással lehetünk a világban. Amikor valami félelemmel
tölt el valami, akkor a jövőben készülődő események felismerése az, ami
kiváltja azt. Vagyis a bensőnk képes érzékelni a tetteink, vagy épp a
cselekedeteink hiányának a következményeit, és valós veszélyre figyelmeztet az
érzéssel, amit nem enged tovább haladni a megszokott módon az életünkben.
A kurzus alatt megkeressük azoknak a félelmeknek a gyökereit, amelyek zavarnak
benneteket. Amit szükséges megoldunk ott, ahol a félelem gyökerezik, ami félelem
esetleg más okból fakad, azt a megfelelő helyen fogjuk kezelni.
A részvételhez nem szükséges semmilyen előképzettség. Látóként érzékelem a
problémák gyökereit anélkül is, hogy nektek bármit tennetek kellene. Elég azt
tudnotok, hogy mely félelmek zavarnak benneteket. A félelmek megoldása nem fog
semmilyen fájdalmat okozni nektek.
Ára: 70 000Ft/ fő
A világ rejtett oldala a csakráink szempontjából:
A csakrák kurzus sorozatnak ez a harmadik része. Mint írtam korábban, az
első tanfolyam elvégzése alapfeltétel, hogy valaki részt vegyen ezen, a
harmadik kurzuson, amely a világnak arról a részéről szól, amely rejtett a
hétköznapi ember előtt, de mégis ez befolyásolja a jövőnket.
A kurzuson olyan témaköröket érintünk, amelyek lényegében kiteljesítik a belső
világotokat, és ezzel megnyitják a lehetőségeket ahhoz, hogy hassatok a
jövőtökre.
A feladatok nem lesznek egyszerűek, de segíteni fogok a megoldásukban
mindenkinek.
Azoknak ajánlom ezt a kurzust, aki úgy érzik, hogy lennének terveik, amelyeket
megvalósítva könnyebbé, szebbé tennék a saját jövőjüket.
Ára: 70 000Ft/ fő
Energetikai vonzás 5/1
– pénz:
Ismét egy kurzus sorozat kezdődik, amely az energetikai vonzásainkra fog hatni.
Az első tanfolyam, amit elvégezhettek, a pénzre, az anyagi előre haladásra fog
koncentrálni. Nem szükséges semmilyen előképzettség az elvégzéséhez. Bárki, aki
úgy érzi, hogy javára válna egy ilyen belső munka, amely alapjaiban változtatja
meg a pénzhez, gyarapodáshoz való viszonyát, jelentkezhet.
A kurzus során olyan alapvető téziseket fogunk megváltoztatni abban a
szuperszférában, amely az anyagiakért felelős, amely folyamatosan hat rátok, de
nincs befolyásotok rá. Erről a szuperszféráról a kurzuson fogok többet mondani.
A lényeg, hogy megváltoztatjuk a bennetek lévő háttérben munkálkodó
mozgatórugók munkáját.
Ára: 60 000Ft/ fő
2024 májusi kurzusok
Tudathálók a Föld körül
Csakrák, és más energiarendszereink javítása, átalakítása
Képek, amelyek megnyitják a lelketeket, hogy színesebb legyen a világ
Tudathálók a Föld körül
Léteznek számunkra hasznos, és kártékony tudathálók,
amelyekre nem tudatosan kapcsolódtunk, mégis az életünk részei. Ezeken a
tudathálókon kívül, léteznek még más, korábban létező, mára feledésbe merült
tudathálók, amelyeket már szinte senki nem használ; és léteznek olyanok is,
amelyek elérhetőek lennének számunkra, hasznosak is, de valami miatt eddig nem
találtunk rájuk.
Ezen a kurzuson átnézzük, hogyan lehet többet kihozni a tudathálók létezéséből,
és sokszínűségéből.
Ára: 60 000Ft/ fő
Csakrák, és más energiarendszereink javítása, átalakítása
A csakrák kurzus sorozatnak ez a második része. Ezen a
tanfolyamon azokkal a csakráitokkal fogunk foglalkozni, amelyek nem az emberi
lényetek fő alkotóelemei; hanem inkább azokhoz a részeitekhez tartoznak, amely
a teremtésetek előtt jött létre, még akkor, amikor ti nem léteztetek. Ezek a
csakrák igaz, nem tartoznak a szerves részeitekhez, viszont a rendezettségük,
alapfeltétele annak, hogy jól működjön a rendszeretek. Kicsit ahhoz hasonlít, mint
amikor létrehoznak egy üzemet, hogy azután ott létrehozzanak valamit. Ha az
üzem nem működik jól, és nem jól felszerelt, esetleg más probléma van vele, az
sem lesz a legjobb, amit általa létrehoznak.
Mint írtam korábban az előző kurzusnál, erre a tanfolyamra csak olyanok
jelentkezhetnek, akik az első csakrás kurzuson részt vettek. A harmadik csakrás
kurzushoz viszont, nem feltétel ez a tanfolyam, elég az első. A harmadik kurzus
a világ rejtett oldalán található csakráink rendbehozataláról fog szólni.
Azoknak ajánlom ezt a kurzust, akik érzik magukban, hogy szükségük van erre a tanfolyamra. Ugyanis, ha valaki önmagára hangolódik, érezheti, hogy a hátterében szükség van-e újra kódolásra, rendszerezésre, esetleg új csakrák létrehozására. Ha valaki kedvet kap ehhez a tanfolyamhoz, de nem végezte el az alapozó képzést, később is elküldhetem neki a leckéket, és segítem is a feladatok megoldásában, hogy azután ezt a tanfolyamot is elvégezhesse.
Ára: 70 000Ft/ fő
Képek, amelyek megnyitják a lelketeket, hogy színesebb legyen a világ
Léteznek képek, amelyeket ha nézünk, és közben a megfelelő
gondolatokra összpontosítunk; a lelkünk átalakul, és beengedi azt is, amit
korábban nem engedett, hogy hasson rá. Ez egy kölcsönhatást eredményez a
külvilág, és a lelkünk között. A lelkünk beenged új információkat, tágítja a
perspektívákat, és ez által a jövőt másként alakítja. Ha a jövőnk másként
alakul az új lehetőségeket hordoz magában, ami által mi is megváltozunk.
Ez a tanfolyam elsősorban a jövőtökre hat, és azokra az észleléseitekre, ahogyan,
és amennyit, a világból megláthattok. Ha valaki sok részletet fel lel a
világban, az élete tartalmasabb, érdekesebb, és sokszínűbb is lesz.
Ára: 50 000Ft/ fő
2024 áprilisi kurzusok
2024 április 8.-án, hétfőn kezdünk.
Tévutak a világunkban
Csakrák, és más energiarendszereink karbantartása
Rajzok, amelyek felszabadítanak, és erősebbé tesznek
2024 április 20. 14 órától-16 óráig
Létezésünk titkai - személyes, helyszín: Orfű
Mindegyik online kurzus 3 hétig tart, ez idő alatt 3-4 naponta adok feladatokat. A feladatok, vagy gyakorlatok mindegyike a résztvevőkre lesz szabva. A leckék könnyen elvégezhetőek, és minden résztvevő számára hatásosak lesznek. Látó vagyok, így ez nekem nem okoz gondot.
2022-től az oldalon hagyom a korábbi kurzusokat, mert ha valaki szeretne korábbi témakörrel foglalkozni, megegyezünk, hogy milyen formában lehet kivitelezhető. Nem nagyon szoktam kétszer ugyanolyan kurzust tartani azért, mert szeretem a megújulást, és a haladást.
Jelentkezni a Fb-on, vagy a leidecker.helga@gmail.com címen lehet.
Tévutak a
világunkban:
Ez a kurzus azoknak szól, akik úgy érzik, hogy téves eszméket, ártalmas
gondolati szférákat, tévútra vezető gondolati mechanizmusokat építettek
korábban önmagukba, az életükbe, illetve a sorsukba.
Egyszerű meditációkat fogok adni, amelyeket elvégezve, ti magatok tudjátok kijavítani
azt, amit szükséges. Segíteni is fogok, hogy amit lehet, azt a kurzus alatt megoldjuk.
Ára: 70 000ft/ fő
Csakrák, és más
energiarendszereink karbantartása:
Léteznek bennünk bizonyos rendszerek, amelyek a gondolkodásunktól, a
szándékainktól, a terveinktől, és az elvárásainktól függetlenül működnek. Az
ilyen rendszerek számunkra kedvezőbb működéséhez bizonyos technikák
alkalmazásával lehet hozzájárulni. A technikáknak nem szükséges bonyolultnak
lenniük, annál inkább fontos, hogy pontosan végezzük a szükséges gyakorlatokat.
Azért, hogy minél egyszerűbb legyen a feladat, és így kevesebb ponton lehessen
elrontani azokat, kidolgoztam hét alapgyakorlatot. Ezek mindegyike önállóan is
elvégezhető, mind tökéletes hatással lesz azokra csakrákra, és a velük kapcsolatos energiarendszerekkel, amelyeken dolgozni
fogtok. Amiatt fontos, hogy ne csak a csakrákra hassunk, mert a csakrák megváltoztatása önmagukban nem hoz változást az életünkben, ugyanis a hatóerők, amelyek rajtunk kívül állnak, visszaállítják a korábbi állapotukba, Elmondom majd, hogy mire érdemes figyelni gyakorlatok közben, mi az,
amit nem szabad megtenni, és hogyan tudjátok a lehető legoptimálisabbra
kihozni azt a csakráitokból, amit lehetséges.
Lesz folytatása is ennek a tréningnek. Két egymástól független kurzust tervezek
májusban, és júniusban, amelyek erre az alapozó tanfolyamra épülnek majd.
Vagyis, ha valaki nem ismeri az alapokat, amelyről ebben a csoportban lesz szó,
nem fog tudni csatlakozni a következő kettőhöz. Hogy jobban át lássátok, miről
lesz szó a későbbiekben: a májusi program az éteri rendszerek energetikáját
fogja érinteni, a ránk ható energiaközpontokra fogunk hatni, amelyek az
energiatestünkön kívül vannak. A júniusi program a föld energiaközpontjairól
szól majd. A két következő kurzus külön-külön is elvégezhető, nem épülnek
egymásra.
Ára: 70 000Ft/ fő
Rajzok, amelyek
felszabadítanak, és erősebbé tesznek:
Egyszerű rajzfeladatokat fogok adni, amelyek mindegyike pozitívan hat
majd a mindennapi közérzetetek, energiaszintetek,és önértékelésetek szempontjából. Nem szükséges művészi alkotásokra gondolnotok, amikor a kurzuson
történő rajzokra gondoltok. A feladatok lényege a rajz megélése, a témakör
hatása rátok, és az átalakulás a rajz, és a rajtatok átfutó energiák által.
Akár, ha nem mutatjátok meg senkinek a rajzokat, akkor is tökéletesen tudtok
majd haladni.
Egyszerű rajzokról lesz szó, de A4-es méretű lapra lesz hozzá szükségetek, és
néhány szabad percre, amikor senki nem zavar rajzolás közben. A rajzokhoz legalább
négyféle színű színes ceruzára, grafit ceruzára, és háromféle színű golyóstollra
lesz szükség.
Ára: 70 000Ft/ fő
Létezésünk titkai
2024 márciusi kurzusok
A családi gyökereink
Gyermeki titkok
A tavasz, a megújulás hava
Mindegyik kurzus 3 hétig tart, ez idő alatt 3-4 naponta adok feladatokat. A feladatok, vagy gyakorlatok mindegyike a résztvevőkre lesz szabva. A leckék könnyen elvégezhetőek, és minden résztvevő számára hatásosak lesznek. Látó vagyok, így ez nekem nem okoz gondot.
2022-től az oldalon hagyom a korábbi kurzusokat, mert ha valaki szeretne korábbi témakörrel foglalkozni, megegyezünk, hogy milyen formában lehet kivitelezhető. Nem nagyon szoktam kétszer ugyanolyan kurzust tartani azért, mert szeretem a megújulást, és a haladást.
Jelentkezni a Fb-on, vagy a leidecker.helga@gmail.com címen lehet.
A családi gyökereink
Minden ember, aki megszületik, ha ismeri a vérszerinti
családját, ha nem; mindig örököl a vérszerinti családjától bizonyos energetikai
mintákat. Ezek a kódok, amelyeket öröklünk, lehetnek pozitívak, illetve
ártalmasan is hathatnak az életünkre. Többféle módon jelentkezhetnek az
ismétlődések. Hangulatokban, reakciókban, karaktertulajdonságokban,
látásmódban, tehetségben, tehetségtelenségben, illetve kreativitásban. A
kreatív örökség nem feltétlenül pozitívan hat. Jelentkezhet úgy is, hogy
például valaki találékony mások megtévesztésében. Ilyenkor az a rész, amelyik
rész a csalásért felel, az ember személyiségében keresendő. Az örökség csak az,
amelyik képes átlátni mindazt, ami szükséges egy cselekménysorozat tökéletes
elrendezéséhez.
A kurzus során megkeressük azokat a vérszerinti, örökséget adó
energiarendszereket, amelyek károsan hatnak rátok, vagy azokra, akik
körülöttetek élnek, és fontosak számotokra. Egyszerű meditációk lesznek a
feladatok, de végig segíteni fogok nektek, vagyis akik nem tudnak nagyon
meditálni, azoknak is menni fog.
Amit nyerhettek a kurzussal: jobb életérzések, könnyebb hangulatok, érdekesebb gondolatok, nagyszerűbb világlátás.
Gyermeki titkok
Amikor visszagondolunk a gyermekkorunkra, egy egészen más
egyéniséget, szellemet, és életérzést tudunk felidézni, mint amilyennek most
érzékeljük magunkat. Az, aki akkor voltunk, olyan, mint amilyennek a
gyermekeket képzeljük a felnőtt énünkkel olyankor, amikor semmi kirívót nem
látunk egy számunkra idegen gyermekben. Ránézünk egy gyerekre, és azok az
érzéseink érnek el minket, amelyekre akkoriban lett volna szükségünk.
A kurzus során azon fogunk dolgozni, hogy azokat az érzelmi, és mentális hiányosságokat,
amelyek kísérnek az életünkben a gyermekkorunkból fakadóan, megoldjuk. Ha
valaki megoldja magában azt, hogy ne kísértsék a múltbéli hiányosságok az
életében, teljesebb életet élhet, valamint, amikor ránéz egy számára idegen
gyerekre, nem a hiányosságait fogja látni, hanem egyre inkább a valóságot.
A tavasz, a megújulás hava
Ébred a természet, és ha figyelünk, mi is újjáéledhetünk vele. A föld olyan rendszerben létezik, amelyben folyamatosan újra rendeződik az, ami esélyt ad nekünk ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat, a lehetőségeinket, illetve azt, amit keresünk. Ahogy a napok minden éjszaka után újrakezdődnek, de soha nem telik egyformán két nap, az évek, és bizonyos korszakok is ismétlődnek. A kereteket meghagyva, de mindig új formát alkotva haladunk előre az időben. Mi emberek abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindezt megfigyelhetjük, és észre vehetjük a folyamatokban lévő lehetőségeket.
Ezen a kurzuson olyan információkat fogok közölni, amelyek segítségével
minden tavasszal lehetőségetek lesz arra, hogy használjátok a tavaszi, és
egyben, a csak tavasszal elérhető energiákat. Azokat a tavaszi energiákat,
amelyeket talán minden ember érez az életében, amikor elér minket a jó idő, de
sokan nem nagyon tudják, hogy azon kívül, hogy kimenjenek a szabadba, mit lehet
még vele kezdeni.
Hét gyakorlatot fogok átadni nektek ezen a kurzuson, amelyek mindegyike a
szabadban végzendő, és jótékonyan hat a testetek fizikai állapotára, a lelketek
nyugalmára, és ható erejére; valamint a jövőtökben készülő eseményekre is nem
csak pozitívan hat, hanem új lehetőségeket is létrehoz.
A gyakorlatok egyszerűek lesznek, de pontosan kell
végrehajtani őket. Nem kívánnak semmilyen előképzettséget.
2024 februári kurzusok
Február 5.-én, hétfőn kezdünk.
Belső terek, ahova érdemes elmenni
Alapok a belső látás kialakításához
A múltunk gyökerei
Mindegyik kurzus 3 hétig tart, ez idő alatt 3-4 naponta adok feladatokat. A feladatok, vagy gyakorlatok mindegyike a résztvevőkre lesz szabva. A leckék könnyen elvégezhetőek, és minden résztvevő számára hatásosak lesznek. Látó vagyok, így ez nekem nem okoz gondot.
2022-től az oldalon hagyom a korábbi kurzusokat, mert ha valaki szeretne korábbi témakörrel foglalkozni, megegyezünk, hogy milyen formában lehet kivitelezhető. Nem nagyon szoktam kétszer ugyanolyan kurzust tartani azért, mert szeretem a megújulást, és a haladást.
Jelentkezni a Fb-on, vagy a leidecker.helga@gmail.com címen lehet.
Belső terek, ahova
érdemes elmenni
Léteznek bennünk olyan éteri rendszerek, amelyeket a figyelünk által
javítani, tökéletesíteni, és fejleszteni tudunk. Nem kell mást tennünk, mint a
megfelelő területekre koncentrálni. A részleteket, majd a kurzuson mondom el,
de a lényeg, hogy az ilyen jellegű koncentrált figyelem által, javulni tud az
egészségünk, a lelki állapotunk, fejlődni tud a személyiségünk, és új
lehetőségek nyílnak az életünkben.
A kurzuson mindenkinek elmondom majd személyesen, hogy mire kell figyelnie.
Ugyanis, mindenkinek máshol vannak azok a területei, amelyekre ilyen módon hatni
képes.
Alapok a belső látás kialakításához
Azoknak ajánlom ezt a kurzust, akik fejleszteni szeretnék a belső
látásukat. Egyszerű feladatokkal, gyakorlással, el lehet érni, hogy bárkinek
kialakuljon a belső látása. Ez azt jelenti, hogy képessé válik arra, hogy meglásson
alkotóelemeket az életéből, illetve észlelje azt, ami hat rá.
Ha egyszer kialakul a belső látás, az fejleszthető. Ha szeretné valaki az odaáti világot, vagyis a hátterünket, vagy egyéb ránk ható létezőket észlelni, a belső látás elengedhetetlen, a tisztánlátáshoz.
Olyan feladatokat adok, amelyeket a kurzus után is lehet egyénileg használni, és tovább fejlődni általuk.
A múltunk gyökerei
Ez a kurzus nem az egyéni múltatokról fog szólni, hanem az emberiség
múltjáról, amely folyamatosan hat ránk. Nem a karma miatt hat, hanem egyfajta örökség
ez. Ismétlődések sorozata, amelyek addig hatnak ránk, ameddig valaki, azt meg
nem állítja.
Hét olyan múltbéli helyzetet fogok leírni, amelyek mindegyike hat ránk folyamatosan. Nem csak a magyarokra, hanem minden földi emberre.
Ha valaki képes megoldani azt, hogy ne hassanak rá az említett ismétlődések, akkor ő kiváltságos lesz abban a témakörben, a Földön. Ha ismerjük ezeket a ránk ható erőket, akkor meg tudjuk oldani, amit szükséges, és megnyílnak bizonyos utak előttünk, amelyek mindegyike jótékonyan hat a jövőnkre.
2024 januári kurzusok
Élet, ezen a bolygón
Ez a kurzus olyan lesz, mintha elmennétek egy sámánhoz beavatásért, hogy jobban
értsétek a világot, és tisztában legyetek azzal, hogy mit kezdjetek vele.
A 3 hét alatt, olyan információkat fogok közölni azokkal,
akik jelentkeznek erre a kurzusra, amelyek segítenek abban, hogy meg értsétek,
miért olyan a világ, amilyen. A környezetünk, az által, ahogy kinéz, és ahogy
nevezünk bizonyos bennünket körülvevő természeti elemeket, mire figyelmeztetnek
bennünket, a teremtésünk tükrében. Például, beszélni fogok az égről, arról,
hogy mi mindent rejt az éjszaka, a nappal, a naplemente, és mire lehet
használni a szelet, és a felhős időt.
A megosztások bárki számára érthetőek lesznek, és a rejtett tudás, amit
megosztok veletek, segíteni fog abban, hogy lássátok, miért létezünk, mi
dolgunk a Földön, és miként érvényesíthetjük jobban magunkat, hogy a legtöbbet
kihozzuk abból, ami vagyunk.
Béke, önmagaddal
Azoknak javaslom ezt a kurzust, akik azt gondolják, hogy olyan lelki, vagy
mentális problémájuk van, ami miatt segítségre van, vagy lenne, szükségük.
Amikor elbizonytalanodunk abban, ahogy képviseljük
önmagunkat, vagy a saját valóságunkat, az azt jelzi, hogy nem vagyunk biztosak
abban, hogy azt az ént éljük, aki vagyunk. Amikor ezt érezzük, azt jelenti,
hogy lépéseket szükséges tennünk önmagunkért. Azért, hogy a saját programjaink
szerint haladjon az életünk, nem mások értékei szerint.
Az értékek, amelyek módosíthatják a hitrendszerünket, a gondolkodásunkat, vagy
egyszerűen az életünket, a kora gyerekkorunkból érnek el bennünket. Áldozatok
is lehetünk örök életünkben, de tehetünk is azért, hogy erősödjünk, önmagunkhoz
hűek, és emberileg stabilabbakká váljunk.
Egyszerű megoldásokat fogok adni arra, hogy elérjétek a saját békéteket. Ha
kell, külön segítek. Viszont szükséges, hogy elkötelezettek legyetek az
mellett, hogy önmagatoknak segíteni akartok, és többek szeretnétek lenni, mint
amit eddig kihoztatok magatokból.
A békés élet titka, hogy az ember képviseli önmagát, és ezzel mindenkit rávesz,
hogy tisztelje őt.
Ártalmas léleklenyomatok
Megtörténik, hogy olyanokkal találkozunk, akik a lelkükkel képesek ránk nyomást
gyakorolni. Amikor ez történik, leterelnem bennünket a saját életutunkról. A
hatásuk abból áll, hogy átkódolnak bizonyos rendszereinket olyanná, ami a
későbbi életünkben őket fogja, támogatni.
Ilyen, akár többször is megtörténhet valakivel. A hatására, egyre zavarosabb
lesz az illető gondolatvilága, egyre kevésbé érti önmagát.
Az ártalmas léleklenyomatokat úgy fogjuk eltűntetni, hogy olyanná váltok,
amilyenek az eredeti tervben voltatok.
A léleklenyomatokat arról lehet még felismerni, ha valakinek zavarossá válnak
az éjszakai álmai, vagy nem igazán találja a helyét a világban.
Egyszerű gyakorlatokat fogok adni, amelyeket bárki könnyedén elvégez, viszont
elhozzák a kívánt hatást.
2023 decemberi kurzusok
A Karácsony, és az Újév misztikus háttere:
Nem szoktam magam ismételni, amikor a kurzusok
kidolgozásáról van szó, ezért most egy olyan megvilágításban fogok
információkat adni ezekről az ünnepekről, hogy hogyan néz ki odaátról az, ami
történik. Kérdezhettek is majd ezekkel az ünnepekkel kapcsolatban.
Ha valaki csak kevésbé „lát”, akkor miközben ezekre az ünnepekre gondol, és „megnézi”
két külön fényegyüttest lát. Az egyik fény, a Karácsony, olyan, mintha 6-7 kis
fényforrás gyűlne össze, hogy 4-5 napig együtt világítsanak. A Szilveszter viszont
olyan, mintha megszámolhatatlan fényforrás gyűlne össze arra az időre, ameddig
tart az ünnep, és utána, még pár napig együtt maradnak. Az egyik fényegyüttes
nem nagyobb a másiknál, de az elsőnek nehezebb a dolga, mert több akadályt kell
a fényével feloldania.
Én ennél részletesebben is érzékelek, ezért olyan részleteket is elárulok ezen
a virtuális találkozón, amelyekről nem sokan tudhatnak. Szó lesz a Luca napról
is, hogy olyankor milyen formálódások történnek a világban, vagyis mi okozza,
hogy az a nap különlegesebb, mint a többi.
Aki szeretne csatlakozni, jelentkezhet nálam. Semmi különös képzettségre nincs
szükség a részvételhez, konyhanyelven fogok mindent elmagyarázni. Ha valaki nem
ért valamit –ilyen mindig történhet – akkor, ha kérdez, elmagyarázom.
Találkozás azzal, aki valójában vagyunk:
Az emberek sok mindent gondolnak magukról, és nagyon sok
tévhit is kering a világban, amelyeket elfogadva, csak eltávolodunk attól, akik
vagyunk.
Gyakorlatokat fogok adni, amelyek rávezetnek arra, hogy kik is vagytok
valójában. Közben megszabadulhattok azoktól a részeitektől, amelyekről csak
hiszitek, hogy ti vagytok, de azzal, hogy elhiszitek magatokról, éltetitek
azokat a részeiteket, pedig nem szolgálnak titeket, inkább hátráltatnak.
A gyakorlatok egyszerűek lesznek, bárki könnyen elvégezheti őket, és egész
életetekben tudjátok majd használni. Viszont másnak nem adhatóak át, védelem
van rajtuk.
Azok a részeink, amelyekkel összekeverjük magunkat, mindig kártékonyak
számunkra, mert nem részei annak az egésznek, amely a legtökéletesebb életutat
hivatott elrendezni nekünk. Így megtévesztő érzetek, gondolatok érnek el minket
általuk.
Élet a Föld felett:
Karácsony alkalmából egy olyan kurzust hoztam létre,
amelyben az angyalokról, és azokról a segítő lényekről fogok írni, amelyeknek
az ünnepek alatt érzékelhetjük a hatásaikat. Ebben az időszakban ugyanis megváltozik
az életterünk. Kevés a napsütéses órák száma, de a megszokotthoz képest sokkal
több a szeretet. Ilyen időszakban megjelennek az odaáti világokban olyan lények
is, amelyek máskor nem szoktak hatni a világunkra.
Praktikákat is fogok írni, hogy miként hathattok arra, hogy a segítségetekre
legyenek azok a földöntúli lények, amelyek talán nem is vesznek észre, ha nem
tudtok a létezésükről. Elmondom, miben segíthetnek nektek.
Kérdésekre is válaszolok velük kapcsolatban.
2023 novemberi kurzusok
Azok, akik vagyunk…
Sokszor meglepődünk mi magunk is azon, amit kimondunk, vagy teszünk. Többek
vagyunk, mint hisszük, többféle értelemben is.
Azok, akik ismernek minket, sokszor hiszik, hogy tudják, kik vagyunk. Általában
meglepődnénk azon, amilyen leírást adnának rólunk.
Ez a kurzus az önismereteteknek azokat a rétegeit fogja
feltárni, amelyeken, ha javítotok, jobbá válik az életetek. Nem csak
megkeressük azt, amin változtatni tudtok, hanem megoldást is találunk.
Ez a kurzus, nem csak azoknak szól, akik meggondolatlanul ejtenek ki
véleménynyilvánítást. Mindenkinek szól, mert az összes embernek léteznek olyan energetikai
rétegei, amelyek miatt, néha bajba kerül, vagy nem a legeslegjobb útra tereli
az életét. Ha valaki nem mondja ki azt, amit gondol, Csak utólag jut eszébe,
hogyan kellett volna reagálni valamire, az hasonló okokból történik. Erre a
problémára is megoldást találunk.
Egyszerű gyakorlatokkal fogjuk feltárni azt, ami károsan hat rátok, és a
megoldás sem kíván nagy erőfeszítéseket általatok, mert segíteni fogok.
Feltárjuk azokat a gyökereitekben
létező rendszereket, amelyek irányítanak
Az éteri szférák, amelyeken keresztül ebbe az ismert világba jövünk, mind
hatnak ránk. A születése előtt minden ember picit más éteri útvonalon halad át
ahhoz, hogy mire megszületik, kialakuljon a jelleme, és azután olyan módon
tudjon megnyilvánulni a világban, ami az élete feladatainak elvégzését hivatott
segíteni. Az útvonal, amely megadja a szükséges kereteket a jellemünkhöz,
mindig a világképünkre is hatással van. Vagyis nem csak a megnyilvánulásainkat
határolja be, de azt is, amit mi érzékelünk a világból.
Ez a kurzus abban segít, hogy megértsétek, hogy miben vagytok mások, mint más
emberek. Azoknak ajánlom a részvételt ezen a kurzuson, akik azt hiszik, hogy
mindent tudnak a világról. Ugyanis, aki azt hiszi, hogy a világképe pontos,
téved. Minden egyes ember más szűrőkön keresztül látja a világot.
A kurzus alatt olyan módszereket fogok alkalmazni, ami a
legjobban idomul a résztvevőkhöz. Lehetséges, hogy meditációs gyakorlatokat
adok, az is lehet, hogy történeteket írok le, de előfordulhat, hogy egész más
lehetőséget választok. Minden azon múlik, hogy kik azok, akik jelentkeznek. A
résztvevők egyéniségéhez fogom illeszteni a módszert.
Jelenségek, képek,
amelyek üzennek nekünk az életünkben
Ez a kurzus bepillantást enged az éltünkben előforduló, ismétlődő, előttünk
megjelenő képek, történések üzenetének megértéséhez. Például, amikor megakad a
szemünk bizonyos színű autókon, vagy többször hasonló színű, vagy fajtájú
állatot látunk napközben, esetleg egymástól függetlenül különféle
veszekedéseket látunk.
Az ilyen történések mindig üzenetek a tudatalattinknak. Általában csak attól,
hogy meglátjuk őket, haladni fogunk az életünkben valamilyen számunkra előnyös
irányba, de ha tudjuk is, hogy milyen üzenetet hordoznak magukban, könnyebben
előre léphetünk, sőt, akár további, új lépéseket is tehetünk.
Olyan jelenségekről fogok írni, amelyek rendszerint mindenkinél előfordulnak.
Ha lesz személyes ismétlődő jelenség valakinek az életében, azt is szívesen
megnézem, hogy mit üzen.